Túlélés fája

A Túlélés fája a falu lakói számára az összetartás, összetartozás legfontosabb jelképe. Millennium évében átadott címerben is méltó helyet foglal el a fa. Középen áll, egyenesen, büszkén, méltóságteljesen a 400 éves öreg hársfa. 2001-ben a helyi Kertbarátok köre az Önkormányzat támogatásával a törökdúlás áldozatainak emlékére kopjafát állított a hársfa elé és a Túlélés Fájának nevezte el. 2010 óta az Ökotárs Alapítvány minden évben megrendezi az Év Fája versenyt. 2014-ben a szattai „Öreg hölgy” a második legtöbb szavazatot kapta. A Fa a családoknak, a természet szerelmeseinek, gyerek csoportoknak kedves kiránduló helye, nyugodt körülményeket biztosít az emlékezéshez és az elmélkedéshez. Az öreg hársfa a Szombathelyről a franciaországi Tours felé vezető Szent Márton út egyik állomása. A hideg téli napokra hatalmas koronájának köszönhetően az egész lakosságot ellátja gyógyító hársfavirágteával.

A Fa története:

Az Őrség területére a törökök az 1580-as években értek. 1588-ban lerombolták majd felégették Szattát. A településen élő életerős férfiak egy része katonáskodott, a többiek pedig elmenekültek, elbujdostak. A faluban elfogott embereket, elsősorban asszonyokat, öregeket, gyerekeket karóba húzták. A legenda szerint a törökök elől egy, a gyermekével menekülő asszony letört egy hársa ágat és a földbe szúrta az utókor számára. Idővel a kis ágacska megtelt élettel, szépen növekedett és élete ma már több évszázadra tekint vissza.