Tölgy került a juhar mellé – Világfát ültettek a szattaiak

Szatta – Az elmúlt évhez hasonlóan ismét világfát ültettek a szattaiak. A Tanácsadók a Fenntartható Fejlődésért Egyesület Szatta községgel együtt csatlakozott az Éghajlatvédelmi Szövetség kampányához, amelynek során 2015-ben 35 helyen ültetnek világfákat a szövetség közösségei.

A világfa az adott év fája, amelyet hazánkban az Országos Erdészeti Egyesület közönségszavazással választott ki. Az idei esztendő fája a kocsányos tölgy lett, így ennek csemetéjét ültették el a programban résztvevők egy-egy helyi akció során.

Az akció helyszínei átszövik az országot, sőt, az idén két helyszínnel Kalotaszentkirállyal és Marosvásárhellyel erdélyi partnerek is bekapcsolódtak a kampányba.

A világfa a hagyományainkkal köt össze bennünket. A jövőbe vezetése, gyökereztetése volt az alapgondolat, amikor a szövetség az akciót az útjára indította. A kocsányos tölgy csemetéinek elültetése nem oldja meg az éghajlatváltozás problémáját, de ezek a szimbolikus lépések kifejezik, hogy a helyi közösségek felismerik a jelenséget, és fontosnak tartják, hogy valódi lépések szülessenek a megoldására. A szattaiak a tavalyi évet követően akkor mezei juhart ültettek az idén is elültettek egy fát a falu parkjában, ezzel is jelezve, hogy számukra is fontos felhívni a figyelmet az éghajlatváltozás elleni fellépésre – mondta Markó Sándor polgármester. A szattai faültetésben részt vett Lajtmann Csaba az Éghajlatvédelmi Szövetség elnöke.

Share on facebook
Share on twitter
Share on email
Share on print